Zsolnay-gyár története
1853-ban Zsolnay Miklós (1800-1880) kőedénygyárat alapított Pécs mellett, felújítva a lukafai kisüzemet. Egy évvel később fia, Ignác (1826-1880) nevére íratta az üzemet, ami leginkább építészeti terrakotta, háztartási edények és vízvezetékcsövek gyártásával foglalkozott.
Az 1860-as években a gyár csődközelbe került, ekkor lépett be csendestársként Zsolnay Vilmos, Ignác öccse. A fellendülést ettől az időponttól számíthatjuk, hiszen Zsolnay Vilmos folyamatosan növelte az üzem területét, munkásainak számát, a legtöbb munkafolyamatot gépesítette, ám tevékenységi körében megmaradt az ipari cikkek (kályhák, szigetelők, elektrotechnikai cikkek, csövek, kőedények, építészeti kerámiák) mellett.
1868-as angliai tanulmányútja után fordult a díszmű- és luxuscikkgyártás felé. Kísérletezni kezdett különféle máztechnikákkal: kidolgozta a porcelánfajansz, a magas tüzű, színes zománctechnikát, redukciós lágyporcelán-mázakat készített, fagyállóvá tette az építészeti kerámiáit, amit pirogránitnak nevezett el.
Legjelentősebb találmánya egy különleges redukciós máz és fémlüszter technika, az "eozin-máz".
Zsolnay Miklós (1857-1922) már gyermekkorától apja mellett dolgozott a gyárban, akinek halála után átvette a gyár vezetését. Ezen időszak alatt érte el a porcelángyár hazai és nemzetközi sikereinek csúcsát. 1911-ben örökbe fogadta nővéreinek (Teréznek és Júliának) gyermekeit, hogy biztosítsa számukra az örökösödést. Így keletkeztek a Mattyasovszky-Zsolnay és a Sikorski-Zsolnay kettős családnevek.
1921 után a gyár elveszítette nyersanyagbányáinak jelentős részét és a világválság következtében a piaci feltételek is jelentősen átalakultak. Mindezek miatt a fő profil az ipari porcelán előállítása lett.
Az üzemet 1948-ban államosították, , ettől kezdve már csak kizárólag ipari porcelánt készítettek, a díszműgyártás csak 1953-tól indult újra.
1974-től ismét a Zsolnay nevet viseli.
Az 1860-as években a gyár csődközelbe került, ekkor lépett be csendestársként Zsolnay Vilmos, Ignác öccse. A fellendülést ettől az időponttól számíthatjuk, hiszen Zsolnay Vilmos folyamatosan növelte az üzem területét, munkásainak számát, a legtöbb munkafolyamatot gépesítette, ám tevékenységi körében megmaradt az ipari cikkek (kályhák, szigetelők, elektrotechnikai cikkek, csövek, kőedények, építészeti kerámiák) mellett.
1868-as angliai tanulmányútja után fordult a díszmű- és luxuscikkgyártás felé. Kísérletezni kezdett különféle máztechnikákkal: kidolgozta a porcelánfajansz, a magas tüzű, színes zománctechnikát, redukciós lágyporcelán-mázakat készített, fagyállóvá tette az építészeti kerámiáit, amit pirogránitnak nevezett el.
Legjelentősebb találmánya egy különleges redukciós máz és fémlüszter technika, az "eozin-máz".
Zsolnay Miklós (1857-1922) már gyermekkorától apja mellett dolgozott a gyárban, akinek halála után átvette a gyár vezetését. Ezen időszak alatt érte el a porcelángyár hazai és nemzetközi sikereinek csúcsát. 1911-ben örökbe fogadta nővéreinek (Teréznek és Júliának) gyermekeit, hogy biztosítsa számukra az örökösödést. Így keletkeztek a Mattyasovszky-Zsolnay és a Sikorski-Zsolnay kettős családnevek.
1921 után a gyár elveszítette nyersanyagbányáinak jelentős részét és a világválság következtében a piaci feltételek is jelentősen átalakultak. Mindezek miatt a fő profil az ipari porcelán előállítása lett.
Az üzemet 1948-ban államosították, , ettől kezdve már csak kizárólag ipari porcelánt készítettek, a díszműgyártás csak 1953-tól indult újra.
1974-től ismét a Zsolnay nevet viseli.
hirdetés
hirdetés
hirdetés
hirdetés
...
...